MÁRTÍROK EMLÉKPONTJA

A Mártírok Emlékpontja a Katonai Emlékpark egyik kiemelt helyszíne, amely az 1848–49-es szabadságharc utáni megtorlások áldozatai előtt tiszteleg. A félkörben elrendezett, részletgazdag faragású oszlopok méltóságteljes nyugalommal idézik fel a magyar történelem egyik legsötétebb napját, 1849. október 6-át.

Az emlékoszlopok 2009. október 6-án kerültek átadásra, a kivitelezést és szervezést dr. S. Nagy László és neje, valamint Törzsök Tibor és családja támogatta. A fafaragásokat Csibi László faműves, a bronz portrékat Világhy Árpád szobrászművész készítette. Az Emlékpont minden évben az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, október 6-án különös jelentőséggel bír.

A félkörív első oszlopa gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke előtt tiszteleg, akit Pesten, az Újépületnél végeztek ki. A további tizenhárom oszlop – amelyek kopjafamotívumokkal és jelképes díszítésekkel, például golyót vagy sodrott kötelet idéző faragásokkal utalnak a kivégzések módjára – az aradi vértanúk emlékét őrzik: Lázár Vilmos honvéd ezredesnek és tizenkét honvédtábornoknak állítanak emléket: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Az oszlopok a kivégzés sorrendjében állnak.

Az 1848. márciusi forradalom vívmányait megvédeni szándékozó szabadságharc leverését követően példátlanul kemény megtorlás következett. Több száz ember került a kivégzőosztagok elé, sokakat börtönöztek be vagy ítéltek sáncfogságra, másokat kényszersorozással, botozással vagy településeik felégetésével büntettek meg. A megtorlások célja nemcsak az elítéltek megbüntetése, hanem a magyar társadalom egészének megfélemlítése volt. A büntetés módja gyakran ranghoz, származáshoz kötött volt: a kötél általi halál megbecstelenítő eszközként szolgált, míg a „lőpor és golyó” a katonáknak kijáró „méltóbb” halálformát jelentette.

A szabadságharc elítéltjeinek sorsa sokféleképpen alakult: a legmegalázóbb büntetésnek számító sáncfogság során a rabokat megfosztották nevüktől, rangjuktól, külső jegyeiktől, és csak számmal azonosították őket. A kevésbé súlyos várfogság is szigorú keretek között zajlott: az elítéltek pénzét és személyes tárgyait elvették, látogatókat csak kivételes esetekben külön engedéllyel fogadhattak. A testi fenyítések, a faluégetések és a Kossuth-bankók bevonása egyaránt a kollektív büntetés eszközei voltak, a nemzet gerincének megtörését szolgálva.

A Mártírok Emlékpontja nem pusztán történelmi emlékmű, hanem lelki zarándokhely is: segít megérteni, milyen árat fizettek elődeink a szabadságért. A gondosan megformált oszlopok, a kivégzésekre utaló díszítések és a hely szelleme méltó keretet adnak az emlékezéshez, az együttérzéshez – és annak a belátásához, hogy a szabadság soha nem magától értetődő, hanem újra és újra ki kell érdemelnünk.