LÖVÉSZÁROK

A Katonai Emlékpark Pákozd területén 2021-ben átadott, 154 méter hosszan helyreállított lövészárok nem csupán egy különleges látványosság, hanem hiteles történelmi lenyomat is. A második világháborúban kiépített védelmi vonal, az úgynevezett Margit-vonal egyik szakasz-támpontját rekonstruálták itt szentesi és székesfehérvári katonák közreműködésével, Dr. Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter támogatásával. A kiállítás az I. és II. világháborús lövészárkok világát egyaránt bemutatja: a bejárat közelében egy olasz szobrászművész, Renato Piccili szobra tiszteleg „minden háborúban elesettek emlékére”.

A lövészárok az egyik legegyszerűbb, de leghatékonyabb gyalogsági fedezék: kialakítása lehetővé tette a katonák számára, hogy a föld takarásában védelmet találjanak az ellenséges tűz, kézigránátok és kisebb tüzérségi lövedékek ellen. A pákozdi Mészeg-hegyen kiépített árokrendszer egykor a Margit-vonal első védőövéhez tartozott. A Margit-vonal – német parancsra – 1944 szeptemberétől épült, mintegy 220 kilométer hosszan húzódva a Dunántúlon, lövész- és összekötőárkokkal, támpontokkal, aknamezőkkel, drótakadályokkal és harckocsi-akasztókkal. Az itteni szakaszt a 3. magyar és a 6. német hadsereg védte, de a vonal nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket: 1944. december 20-tól a keleti szektort a szovjet 4. gárda- és 46. hadsereg gyorsan áttörte.

A lőfegyverek feltalálásával és elterjedésével vált bevett gyakorlattá a lövészárkok kialakítása, első példája az új-zélandi maorikhoz fűződik. Európában az első világháborúban terjedt el széles körben az állóháború kialakulása miatt, amikor a védekezés került előtérbe. A nyugati fronton ekkor bonyolult árokrendszerek, bunkerek és szögesdrótakadályok váltak a védekezés meghatározó elemeivé. Az árkokból való kitörés életveszélyes volt, ezért a kézigránát-harc és az árokharcra átalakított eszközök váltak jellemzővé. A katonák gyakran használták közelharcra a gyalogsági ásót, vagy barkácsoltak maguknak szegekkel kivert buzogányokat – ezek közül a legismertebb a félelmetes magyar „huszas” volt. A lövészárkokhoz kapcsolódó népbetegségek – mint a nyirkos talaj miatt kialakuló „lövészárokláb”, a tetvek által terjesztett láz, a patkányok okozta fertőzések – gyakran több áldozatot követeltek, mint a fegyverek okozta sérülések.

A rekonstruált lövészárok különlegessége, hogy nemcsak a második világháborús Margit-vonal világát idézi meg, hanem az első világháborús árokrendszerek hangulatát is. A látogatók átélhetik, milyen körülmények között éltek a katonák, ahol mindennapjaikat nemcsak az ellenség fenyegetése, hanem a kényszerűség szülte leleményesség és a túlélés ösztöne határozta meg. A tárlat a háború embert próbáló realitásába enged betekintést – és figyelmeztet: a béke sosem természetes állapot, hanem megőrzendő érték.