I. VILÁGHÁBORÚS TISZTI BARAKK

A Katonai Emlékpark Pákozd területén 2016-ban felavatott első világháborús barakk hiteles másolata annak az építménynek, amely a doberdói fronton szolgált menedékül a Magyar Királyi 17. honvéd gyalogezred katonáinak. A barakkot három magánszemély – Aldo Vizintin, Rozario Vizintin és Dr. Kiss Dezső – adományozta a köz javára, emléket állítva a székesfehérvári háziezred hősiességének. Az építmény a lövészárok szomszédságában kapott helyet, és belső kialakítása révén – a tiszti fedezék rekonstrukciójától kezdve az eredeti felszerelési tárgyakig – a doberdói frontvonal mindennapi valóságába enged bepillantást.

A barakkban megtekinthető kiállítás a front harcait és a katonák életkörülményeit mutatja be, külön hangsúlyt fektetve a 17. honvéd gyalogezred doberdói részvételére. A bemutatott relikviák, használati tárgyak és a terepre jellemző rekonstruált elemek révén a látogatók közvetlenül érzékelhetik a lövészárok-harc és az állóháború szorongató légkörét. Az épületben egy tiszti fedezék mása is helyet kapott, eredeti felszereléssel, az „árokharc” során használt fegyverekkel és eszközökkel. A kiállítás külön érdekessége Ferenc pápa 2014-ben készült fényképe, melyen az egyházfő az egykori olasz fronton elesett osztrák–magyar katonák temetőjében, Fogliano Redipugliában imádkozik – ő volt az első pápa, aki I. világháborús magyar katonai temetőt látogatott meg.

A barakk nem csupán tárgyak, hanem érzelmi lenyomatok őrzője is: „Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel.” - így írt az olasz frontról Zalka Máté, aki 1916 tavaszán maga is részt vett az isonzói csatákban. Az 1915 és 1917 között zajló tizenkét isonzói csatában a székesfehérvári 17-esek mindvégig helytálltak. Emléküket nemcsak a tárgyi hagyaték, hanem az a nyugalmat, menedéket idéző tér is őrzi, amelyet a barakk falai jelentettek számukra a lövészárkok közvetlen közelében.

Az első világháború időszakában sok haditechnikai újítást fejlesztettek ki a mérnökök, többek között ekkor alkalmaztak először nagy tömegben vegyi fegyvereket. A faépület emléket állít egy kevéssé ismert, de súlyos magyar részvételű gáztámadásnak is, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében magyar csapatok is alkalmaztak vegyi fegyvert, mégpedig az olasz hadszíntéren. A leginkább elhíresült gáztámadást 1915. április 22- én Ypernél, mintegy 6 km-es arcvonalon az állásokba telepített több ezer folyékony klórt tartalmazó gázpalack felhasználásával hajtották végre a németek. Egy évvel később, 1916. június 29-én, már az olasz fronton is bevetették a gázt. József főherceg, a Doberdó-fennsíkot védelmező VII. hadtest parancsnokának a főparancsnokhoz írt tájékoztatása szerint „...a jelenlegi állásnak biztos megtartása, az emberanyag kímélése és a csapatok ellenálló erejének fenntartása érdekében sürgősen cselekedni kell...”. Ennek okán javasolta a gáztámadást, mely egyetlen módja lehetett a túlerő legyőzésének. Az olasz hadseregben a gáz elleni védekezés ekkor még nagyon kezdetleges volt, így jó eséllyel remélték, hogy a támadás következtében a frontvonal legalább 3 km-el megrövidülhet, így a monarchia csapatai fölénybe kerülhetnek. A szörnyű támadás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem sikerült a frontszakaszt lerövidíteni, de az ellenséges állásokat lerombolták, a haditechnikát megsemmisítették. Az olasz oldalon közel 6.000 áldozatot követelő támadás a magyar oldalon is 235 fő halottat és közel 1.500 fő sebesült, vagy eltűnt katonát eredményezett.

A barakk építészeti rekonstrukciója – nyújtott téglalap formája, különféle katonai funkciókat betöltő belső terei – a hitelesség jegyében készült el. Az ilyen típusú építmények a háború során többéves használat során szinte második otthonokká váltak, sorsközösségek tereivé. A barakk ideiglenes jellege és a benne eltöltött hosszú idő mélyen szimbolizálja a háború megváltozott természetét: az elhúzódó harcokat, a villámháborús remények kudarcát és a katonák lelki terheit.

Bár a barakk a nagy háború eseményeit idézi, története jóval régebbre nyúlik vissza. Az efféle építmények használata már a római hadsereg táborainál megjelent, később a középkori ostromok során is gyakori volt. A 20. század világégéseiben a barakkok már összetett, szabályos katonai táborok részei voltak, amelyekben fegyvertárak, irodák, gazdasági helyiségek és hálóhelyek is helyet kaptak. A háború során a lövészárokharc igényei alakították ki azokat a szűk, zord, de funkcionális tereket, amelyek a katonák védelmét, elhelyezését és pihenését egyaránt szolgálták.