HUSZÁRSZOBOR

A Katonai Emlékparkban felállított Huszárszobor nem csupán egy korabeli lovas alakot ábrázol – történelmi üzenetet hordoz. Ez a szobor a 2011-es magyar EU-elnökség előkészítő időszakában (2010) készült, amikor hazánkat Brüsszelben és Budapesten tíz-tíz ilyen köztéri alkotás képviselte. Az elnökségi ciklus után a fővárosi szobrokat különböző magyar települések kapták meg, így került az egyik mű a Katonai Emlékpark Pákozd területére is.

A szobor a székesfehérvári 10. Vilmos huszárezred 19. századi lovasát mintázza. Ez az ezred – az 1741-ben alapított magyar huszáralakulatok egyike – a magyar hadtörténelem egyik legmegbecsültebb egysége volt. Sorozási területe Fejér, Baranya és Tolna megyére terjedt ki, első parancsnoka Beleznay János ezredes volt. A lovasok 1892-ben költöztek az újonnan épített székesfehérvári lovassági laktanyába, a 10-es sorszámot pedig még 1798-ban kapták Mészáros János altábornagy parancsnoksága alatt, 1888-tól pedig „örök időkre” viselhették III. Frigyes Vilmos porosz király nevét.

A huszárság a legmagyarabb fegyvernemként vonult be a történelembe. „Születését a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi mezőin, onnan hozta magával a nagy ősi népek magas lovas kultúráját” – írta róla Nagy Kálmán hadtörténész. Első írásos említése Mátyás király egyik levelében található, és a huszárság a középkortól a 20. század közepéig a magyar hadsereg meghatározó eleme maradt. Részt vettek az osztrák örökösödési háborúkban, a hétéves és napóleoni háborúkban, de legfényesebb időszakuk az 1848–49-es szabadságharc volt, amikor a Habsburg Monarchia 12 huszárezrede közül 10 a magyar zászló alá állt. Az aradi vértanúk közül nyolcan huszártisztként szolgáltak.

Kevesen tudják, hogy a huszárviselet díszítettsége mögött gyakorlati funkciók rejtőztek. A csákó, a dolmányon a sújtás, a vállon viselt mente, a nadrág vitézkötése mind a védelem részei voltak. A lovas huszár az ezüstgombját fizetőeszközként is használhatta, a gyalogos huszár a kisebb méretű gombját pedig puskagolyóként. Tarsolyukon díszelgett az alakulat címere vagy nemesi származás esetén a családi címer. A díszes huszáregyenruhák elkészítését jómódú patrónusok finanszírozták – ezekről a mecénásokról nevezték el az ezredeket.

A huszárok fegyverzete is sokrétű volt: szablyát, karabélyt és egy pár pisztolyt viseltek. Ezeket azonban csak a csata előtt tudták tölteni, így egy ütközetben vagy csatában legfeljebb háromszor lőhettek. Kétszer a harc során, egyet pedig a lovuk számára tartottak meg, hogy egy súlyos sérülés esetén megkíméljék a hosszan tartó szenvedéstől.. A muníciót a „lóding” nevű töltéstartóban hordozták – egy mai okostelefon méretéhez hasonló, praktikus táskában.

A lovasság hadtörténeti szerepe az I. világháború idején megváltozott: a modern tűzfegyverekkel szemben a hagyományos huszártaktikák hatástalanná váltak, ezért a huszárokat gyalogsággá alakították. Ennek ellenére az 1914. december 8–12. között vívott limanowai csata Galíciában a huszárság egyik utolsó dicső pillanata lett. A fehérvári 10-es huszárok itt megállították és visszavetették az orosz hadsereget, amely áttörésre készült Krakkó irányába. A limanowai és az 1848-as pákozdi győzelem között párhuzam vonható, hiszen mindkét helyen hősiesen küzdöttek a huszárok és megállították az ellenfelet. Mindkét csatának jelentős lélektani hatása volt a harcok folytatásában.

A Vilmos-huszárok jelmondata így szólt: „Győznek vagy halnak a hazáért” – ez a szellemiség ma is visszhangzik a szobor körül. A huszár nemcsak katona, hanem nemzeti jelkép is: a szabadság, a bátorság és a magyar virtus megtestesítője.

A Katonai Emlékpark Huszárszobra így nem csupán egy múltbeli harcost ábrázol, hanem egy egész történelmi korszak értékeit és eszméit idézi fel – látogatása igazi időutazás a magyar hadtörténelem egyik legfényesebb fejezetébe.