Don-kanyar Emlékkápolna

1992-ben, magánszemélyek kezdeményezésére, Székesfehérvár város, a honvédség, a történelmi egyházak és civil szervezetek támogatásával alakult meg a Don-kanyar Kápolna Alapítvány azzal a céllal, hogy emléket állítson a Don-kanyarban, 1943. január 12-én bekövetkezett orosz áttörés áldozatainak. A kápolna a pákozdi Mészeg-hegyen, 1994. májusára készült el, s azóta a világ minden tájáról látogatják a szinte zarándokhellyé vált helyet. Itt talált végső nyughelyet az orosz földről, Rudkino falu mellől hazaszállított, ismeretlen magyar katona földi maradványa is, amely a hadtörténelmünk fájdalmas eseménye és számtalan katonahős emlékét őrzi. Az emlékkápolna felújítása és környezetének rendezése 2011. novemberére készült el, közadakozásból és pályázati forrásból az Európai Unió társfinanszírozásával, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által.

DONI BAJTÁRSI ÉS KEGYELETI SZÖVETSÉG

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség (előző név: Doni Bajtársak Szövetsége) 1989-ben alakult Székesfehérváron. A szövetség tagja lehet minden olyan itthon és külföldön élő személy, aki a 2. magyar hadsereg katonájaként 1942–43-ban a doni hadműveletekben részt vett, illetve aki az elesett, eltűnt, túlélő, vagy azóta meghalt katonáknak gyermeke, unokája, felesége, vagy más egyéb hozzátartozója. A szervezet kegyelettel ápolja az elesett bajtársak emlékét és minden évben, január 12-én máglyatűzzel tisztelegnek a hősi áldozat nagysága előtt. A kápolna lehetőséget ad a hozzátartozók megemlékezésére és évről évre nő az elhelyezett emléktáblák száma. A januári emlékezés mellett az év folyamán több alkalommal is mise helyszínéül szolgál az Emlékkápolna, tisztelegve a katona-hősök előtt.

DONI KATASZTRÓFA

A 2. Magyar Hadsereget 1942-ben, német követelésre állították hadrendbe, és létszáma a munkaszolgálatosokon kívül 205 ezer fő volt. A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló hadsereget 1942. április 17. és június 27. között szállították ki a keleti frontra. A hadsereg feladata a Sztálingrádnál harcoló német csapatok szárnyának biztosítása, a Don melletti védelem volt, mintegy 200 kilométeres szakaszon.

A csontig hatoló fagy ellen védelmet nem nyújtó felszereléssel rendelkező hadsereg már az 1942-es hídfőcsatákban komoly veszteségeket szenvedett, azonban az igazi katasztrófa 1943. január 12-én vette kezdetét. Ekkor a szovjet páncélosok az arcvonal északi részén, az urivi hídfőnél áttörtek a nyáron egyébként viszonylag jól védhető, de a -42 fokos hidegben autóút keménységűre fagyott mocsaras területen.

Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak, s a katonák – a rájuk fagyott egyenruhában is – mindaddig kitartottak, amíg hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között ez lehetséges volt. Január 15-ére azonban a vezetés cselekvésképtelenné vált, a páncélelhárítás gyenge volt, és a kemény fagy az ágyúkat is működésképtelenné dermesztette. Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a visszavonulásra, de a német B. hadseregcsoport, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonását.

A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-én közel 200 ezer fő volt, míg március 1-én már csak a fele. A közel 100.000 fős veszteség a több mint 40.000 elesett és megfagyott, a 28.000 hazaszállított sebesült és beteg, valamint az ugyanennyi fogságba esett katonahősből tevődik össze.